1848. szeptembere 

Fél óra múlva zászló van kezemben s indulok; hogy hol kezdem, megmondottam, merre fogok menni, nem tudom; de megyek, merre a körülmények, a nép hangulata s lelkesedése fogja adni az irányt. Ahogy ezt kijelentettem a képviselőházban úgy is tettem. Az utam a ceglédi vasútállomáshoz vezetett négy órakor, fegyveres önkéntesek csatlakoztak hozzánk és a katolikus templom előtti térig vonultunk be, ahol a városházáról kihozott asztalra állva mondtam el alföldi toborzóút első sikeres beszédemet. "Ha most a magyar nemzetnek minden fia, a ki csak karját bírja, fel nem kel hazáját védeni: akkor kiirtanak saját hazádból szegény magyar nép!" ezek a szavak hagyták el a számat, amikor éreztem, hogy a nép végre egyesül, és kivívjuk közösen a szabadságunkat. Nemcsak nevükben de helyettük is én beszéltem és az ő véleményüket fogalmaztam meg. A másnap útnak induló ceglédi népfelkelőknek a parancs szerint a dunántúli táborba kellett vonulniuk, de a pákozdi győztes ütközet némi időhöz juttatta a magyar hadsereg irányítóit. Az alföldi városokból folyamatosan vonuló felkelőket egyelőre hazaküldték, de azzal a figyelmeztetéssel indították őket útnak, hogy újabb veszély esetén újra számítanak rájuk. Október 10-én már a ceglédiek is itthon voltak. Csak a lovasok tettek hosszabb kitérőt, hiszen ők ott voltak a Bécs felé futó Jellasics üldözői között.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.